Segítség létezik, de kérni sem mindig olyan könnyű - Tolnai Népújság

2015-04-14

A program fontos célkitűzése, hogy az érintettek megnyíljanak háziorvosuknak, körzeti ápolójuknak

Tolna megye - Negyedszer indul útjára a vizelettartási zavarban érintetteket segítő Cseppnyi Önbizalom – Kontinencia Betegedukációs Program. Tolna megyében nyolc háziorvosi praxisban van lehetőség kontinencia tanácsadáson történő részvételre.

A vizelettartási zavar az a betegség, amiről nem kérdez a háziorvos, és nem mer beszélni a beteg, annak ellenére, hogy ugyanolyan gyakori, mint az allergia. A gyulaji háziorvosi rendelőben dolgozó munkatárs megerősítette ezt, mint elmondta, nem is rontanak ajtóstól a házba, először burkolt kérdéseket tesznek fel, elsősorban a hölgyeknek. Megoldást is kínálnak: akinek komoly gondjai vannak, szakorvoshoz, urológushoz, nőgyógyászhoz küldik, hiszen gyógyszeres és műtéti eljárások alkalmazásáról csak ő dönthet. Amit viszont helyben is megtehetnek az az, hogy betétet és tornagyakorlatokat ajánlanak. Ez utóbbi nemcsak a rejtett izmokat erősíti, hanem az alhasi szervek védelméhez, ezáltal az életminőség javításához is hozzájárul mind a nők, mind a férfiak esetében. A tornát soha nem késő elkezdeni, hiszen az izom idős korban is edzhető.

A Cseppnyi Önbizalom Program egyik fontos célkitűzése, hogy az érintettek megnyíljanak háziorvosuknak vagy körzeti ápolójuknak és beszéljenek a problémájukról. Eddig már több mint 60 ezer érdeklődő vállalta fel, hogy e kényes témáról beszél az orvosával. Idén tavasszal összesen 329 magyarországi háziorvosi rendelőben várják azokat az érintetteket és a hozzátartozókat, akik eddig még nem mertek beszélni a vizelettartási problémáról. Az idei évtől a Magyar Kontinencia Társaság is a kezdeményezés mellé állt, szakmai támogatásával járul hozzá a program sikeréhez. Tolna megyében Bátán, Dalmandon, Dombóváron két rendelő, Györkönyben, Gyulajon, Kocsolán és Kurdon csatlakoztak a kezdeményezéshez. - B.K.

Eredeti cikk megnyitása (PDF)